A pszichedelikus vonal mindig is kultikus erővel bírt az underground körökben, ahol a 4/4 orientált zenék kedvelői is folyamatosan kacsingatnak a psy trance, goa zenék különös világa felé. A határvonal vékony, az érdeklődés nagy, melyet most közös tető alá hoznak, végre!
A Cinema Hall ugyanis idén minden reflektort bekapcsol, így a techno, house, tech house, basszus zenék után energikus terét a psy zenei világ előtt is megnyitja március 2-án, szombaton.
Az eseményt a Progsession Crew csapat szervezi, egyetértésben olyan platformokkal és csapatokkal, mint az Y-Production, a Goa.hu, vagy a Hungarian Goa. Miközben a nagy közös megvalósítást a legendásnak mondható német psy kiadó, a Blue Tunes Records három fellépője teszi tökéletessé.
A kiadót Sirko és Stephan Wötanowski német testvérek alapították 2006-ban, akik keze alatt az elmúlt 13 évben bőven több mint 1000 zene került a leghangulatosabb helyszínek erőtereibe. Mert a psy bulik mindig is magukban foglaltak valami olyan pluszt, ami szinte felfoghatatlan emelkedettséget generál a szórakozó közegének.
A Symphonyx név alatt alkotó testvérpár erre érzett rá, és saját stílusukon túl sok száz producernek biztosítottak otthont.
Tették így a legendásnak mondható Haldolium párossal is, akik a 90-es években még ketten indultak, de ma már csak Mario képviseli azt a kirobbanó energiát, mely a 2000-es években minden napfelkeltében helyet foglalt. Ezt a mai napig új és új megjelenésekkel biztosítja, szombaton pedig egy live szettbe sűríti majd.
A nagy legenda mellett a kiadó alapítók nélkül nem is lehetne elképzelni egy Blue Tunes partyt, így a Symphonix is ad egy liveot, akik szintén a mapi napig aktívan termelik a szállós zenéket:
A harmadik kékdallamos vendég pedig az a Metronome lesz, aki az elmúlt években hódítja meg a psy trance füleket, sok esetben lábakat is, finom érzelmes, szeretetteljes zenéivel és szettjeivel. Igazi szívhez szóló élő találkozás lesz vele.
Mindezt olyan hazai arcok támogatják még zenei válogatásukkal, mint a Pumpiui csapatból ismert Henzi, a Progression Crew zenei felelőse, Botond, vagy Szamy. És akkor a látványról még nem is beszéltünk.
Mert kizárt, hogy egy ilyen esemény ne kapna megfelelő dekorációt, hogy szem és száj tátva maradjon! Úgyhogy a Psyplanet Decoration csapat nagyon fog igyekezni, hogy valami korábbi alkotásukhoz hű látványt hozzanak létre a Cinema Hall tánctere felett.
És, ha ez még nem lenne elég, hogy megnézzük ezt az eseményt, akkor lesz egy kis psy tánc is, pontosabban Psyhedelic Tribal Bellydance, mely többek között már az OZORA fesztivált is meghódította. A Judit Virag & Yoni Tribe formáció valami ehhez hasonlóval készül majd éjfélkor:
https://www.facebook.com/YoniTribe/videos/1966489576924341/
Kétség kívül törzsi rítusok, psy zenei hullámok, transzformáló látvány és egy soha nem látott Cinema Hall vár ránk március 2-án, szombaton, a Blue Tunes Records label party éjszakáján és várhatóan Pazar hangulatú napfelkeltéjén.



**mindvault**
mindvault is a premium cognitive support formula created for adults 45+. It’s thoughtfully designed to help maintain clear thinking
**mind vault**
mind vault is a premium cognitive support formula created for adults 45+. It’s thoughtfully designed to help maintain clear thinking
**prostadine**
prostadine is a next-generation prostate support formula designed to help maintain, restore, and enhance optimal male prostate performance.
**sugarmute**
sugarmute is a science-guided nutritional supplement created to help maintain balanced blood sugar while supporting steady energy and mental clarity.
**gl pro**
gl pro is a natural dietary supplement designed to promote balanced blood sugar levels and curb sugar cravings.
**zencortex**
zencortex contains only the natural ingredients that are effective in supporting incredible hearing naturally.
**mitolyn**
mitolyn a nature-inspired supplement crafted to elevate metabolic activity and support sustainable weight management.
**prodentim**
prodentim an advanced probiotic formulation designed to support exceptional oral hygiene while fortifying teeth and gums.
**vittaburn**
vittaburn is a liquid dietary supplement formulated to support healthy weight reduction by increasing metabolic rate, reducing hunger, and promoting fat loss.
**yusleep**
yusleep is a gentle, nano-enhanced nightly blend designed to help you drift off quickly, stay asleep longer, and wake feeling clear.
**synaptigen**
synaptigen is a next-generation brain support supplement that blends natural nootropics, adaptogens
**nitric boost**
nitric boost is a dietary formula crafted to enhance vitality and promote overall well-being.
**glucore**
glucore is a nutritional supplement that is given to patients daily to assist in maintaining healthy blood sugar and metabolic rates.
**wildgut**
wildgutis a precision-crafted nutritional blend designed to nurture your dog’s digestive tract.
**pineal xt**
pinealxt is a revolutionary supplement that promotes proper pineal gland function and energy levels to support healthy body function.
**energeia**
energeia is the first and only recipe that targets the root cause of stubborn belly fat and Deadly visceral fat.
**boostaro**
boostaro is a specially crafted dietary supplement for men who want to elevate their overall health and vitality.
**prostabliss**
prostabliss is a carefully developed dietary formula aimed at nurturing prostate vitality and improving urinary comfort.
**breathe**
breathe is a plant-powered tincture crafted to promote lung performance and enhance your breathing quality.
**potent stream**
potent stream is engineered to promote prostate well-being by counteracting the residue that can build up from hard-water minerals within the urinary tract.
**hepatoburn**
hepatoburn is a premium nutritional formula designed to enhance liver function, boost metabolism, and support natural fat breakdown.
**hepatoburn**
hepatoburn is a potent, plant-based formula created to promote optimal liver performance and naturally stimulate fat-burning mechanisms.
**cellufend**
cellufend is a natural supplement developed to support balanced blood sugar levels through a blend of botanical extracts and essential nutrients.
**prodentim**
prodentim is a forward-thinking oral wellness blend crafted to nurture and maintain a balanced mouth microbiome.
**flow force max**
flow force max delivers a forward-thinking, plant-focused way to support prostate health—while also helping maintain everyday energy, libido, and overall vitality.
**revitag**
revitag is a daily skin-support formula created to promote a healthy complexion and visibly diminish the appearance of skin tags.
**neuro genica**
neuro genica is a dietary supplement formulated to support nerve health and ease discomfort associated with neuropathy.
**sleeplean**
sleeplean is a US-trusted, naturally focused nighttime support formula that helps your body burn fat while you rest.
**memory lift**
memory lift is an innovative dietary formula designed to naturally nurture brain wellness and sharpen cognitive performance.