Néhány héttel ezelőtt számoltunk be a Boiler Rooom “pornós” külökiadásaként aposztrofált Pornceptual bulikról. Akkor még nem sokat tudtunk erről a rendezvényről mi sem. A cikkre viszont rengetegen kattintottatok rá és a legszélésőségesebb reakciók érkeztek. Ami aztán minket is arra ösztönzött, hogy egy kicsit mélyebbre ássuk magunkat a témában és még többet tudjunk meg erről a bulisorozatról. Sokat nem is kellett keresgélnünk, hamar kiderült, hogy ide is járnak honfitársaink. Veronika pedig készséggel állt a rendelkezásünkre és vezetett el bennünket a kulisszák mögé.
Ha minden igaz, ez már nem az első Pornceptual-rendezvényed volt. Hogy akadtál rá erre a bulisorozatra?
Igen, jól tudod, hogy ez már nem az első elvetemült Pornceptual bulim volt ? A berlini barátaim által akadtam rá, ők mutatták nekem.
Milyen gyakran jársz ki bulizni a német fővárosba? Mik a kedvenc helyeid Berlinben?
Nem mondom, hogy nagyon jól ismerem a berlini éjszakát, de pár helyen már megfordultam. Nem is apróztam el, első utam Berlinben rögtön a Berghainba vezetett, ami azóta is a kedvencem. Már lassan 2 éve járok ki, eleinte ritkábban, most viszont ha tehetem havonta megyek, sokan ismernek már és szerencsésnek mondhatom magam, eddig sosem kaptam nemleges választ a portától. Mindig bemehettem, mostmár soron kívül nyitják nekem az ajtót. De Berghainon kívül voltam a Kit Kat Clubban , ami egy szintén erotikával túlfűtött swingerclub, vagy az Ava-ban, ami szintén egy technoclub és ellátogattam a Club der Visionäre nevezetű klubba is. Megmondom őszintén jópár helyre tervezek még ellátogatni, de annyira imádom Berghaint, hogy hiába tervezem máshol az estém, a végén mindig ott kötök ki. Sosincs hiányérzetem egy ilyen berlini hétvége után, amiért nem mentem máshova, vagy mert esetleg lehet, hogy kihagytam egy másik helyen egy jó bulit, mert Berghain teljes mértékben megadja nekem azokat az élményeket és szabadságot, amit sehol máshol nem kaphatsz meg. Az egész hely magával ragad, a zenéről meg ne is beszéljünk. Berghain-függő lettem.
Ezt mondjuk teljes mértékben meg tudom érteni. De most térjünk vissza a legutóbbi Pornceptual bulira. Hol rendezték? Mesélj a bejutásról. Mi a dresscode, milyen a közönség összetétele és milyen a face kontroll?
Az Alte Münze nevezetű helyen rendezték. Elég későn értünk oda. Berlini barátaim intézik a jegyet. Előre lehet megvenni, ami után felkerülsz a vendéglistára. Barátaim végül mégsem jöttek, Berghainból mentem át újonnan megismert arcokkal. Egy idősebb német, elég férfias nő volt a portás, előttem állt egy pár. Facekontroll talán még szigorúbb, mint a Berghainban. Kérdezték , hogy miért akarnak bejönni, voltak-e már, milyen ruhát hoztak. Őket végül nem engdték be Teljesen beöltözött, fémeztelen és teljesen meztelen jegyet vehettél. Az belépőárak is eszerint alakultak, 12-16 euro között. De nem volt kötelező taratni magad ahhoz, amilyen jegyet vettél. De mindenképp fétish cucc, vagy pasiknak pici boxer bőrhámmal, olyasmi mint amit a Berghainban is szoktak viselni. Félmeztelen jegyünk volt, de bent nem vetkőztem le. Több pali volt, de leginkbb melegek és travik fétis kosztümben. Magyarokkal nem találkoztam. Sokan beszéltek angolul. De többségében németekkel találkoztam.
Rajtad milyen ruha volt?
Én nem voltam se félmeztelen, sem meztelen. Fetish ruhám volt, ilyen body szerűség, valamint neccharisnya és bakancs. A magassarkút felejtsd el. Igazából ez, ami még belefért ha nem is vettél félmeztelen vagy teljesen meztelen jegyet. De mindenképpen valamilyen sexuális töltetű ruhát kellett viselni. Pasiknak és csajoknak is. Sajnos nem készült a szettemről kép, mert lemerült a telefonom. Bent meg amúgy sem lehetett fotózni.
Aki esetleg nincs tisztában, hogyan működik egy ilyen swinger buli?
A szabályok hasonlóak, mint egy swinger buliban. Durván, kérdezés nélkül taperolni tilos. Egy srác kezdett el engem picit kóstolgatni, hozzámért de szóltam neki, hogy hagyja abba, nem is volt belőle probléma. De ha valaki nem ért a szép szóból, elküldik a buliról. Nekem most ez a party egy picit sok volt. Rengeteg ember és dög meleg, sajnos táncolni sem nagyon lehetett.
A zene vagy a sex miatt mennek elsősorban? Mindenki sexel egy ilyen buliban?
Én személy szerint a buli miatt megyek, nagyon szeretem az ilyen nem hétköznapi helyeket, szeretem az ilyen közeget, az erotikát, swingerclubokat. Ezeken a helyeken érzem magam igazán szabadnak. Én is kicsit exhibicionista vagyok, jól esik mikor odajönnek az emberek és megdícsérnek. Nem szokott rajtam túl sok ruha lenni, de azért nem mutatok meg mindent. Azt gondolom, hogy ez a buli tényleg inkább a szexualitásról szól sok embernek, itt mindenki kiélheti a legtitkosabb vágyait. Persze annak függvényében, hogy talál-e magának megfelelő partnert. Ennek a helynek is megvannak a maga szabályai, nem lehet eroszakoskodni, vagy úgy közeledni a másikhoz ami zavaró vagy tolakodó lenne a másik ember száméra. Nem kötelező semmi sem, nem sexel mindenki, de nagyon sokan igen. Kérdésedre válaszolva szerintem többen jönnek a sex miatt meg a közeg miatt, a jó zene csak plusz jó pont a technot imádó emberek számára. Nálam akkor jöhetne szóba itt sex, ha a párommal érkeznék, nyilván kaptam rengeteg közeledést, de tudom úgyis élvezni a bulit hogy nem történik intim kontakt senkivel. Egyszerűen már attól jól érzem magam, ha látom hogy boldogok körülöttem az emberek, mosolyognak, táncolnak és elfogadnak mindenkit olyannak amilyen. Hiszen azért azt is meg kell jegyezni, hogy egy ilyen buliban nem mindenki rendelkezik tökéletes testtel. De senki sem tökéletes. Itt gyakran lát az ember “érdekes” dolgokat, ilyenkor mosolygok egyet továbbsetalok és élvezem a bulit ?

Hogyan kell elképzelni a helyszínt?
Miután beengedtek, még nem mentünk be az Alte Münze többszintes épületébe. Először átnéztek minket, majd egy nagyobb terembe érkezel. Itt a ruhatár, át lehet öltözni és leadni azt, amiben jöttél. Mondanom sem kell, hogy rengeteg a meztelen ember és rettentő meleg volt. A bent levő WC-k mellett további toi-toi WC-ket is beüzemeltek. De még így is elég sokat kellett sorban állni. A WC-ket viszont folyamatosan takarították. A legalsó szinten – ami egy alagsorszeruseg – volt több terem. Mindegyikben picit más zene szólt. Annyira nem is tudom mikor ki zenélt éppen, főleg helyi erők álltak a pult mögött. Akit érdekel a pontos line up, az ITT megnézheti. Az egyik teremben tudtál italt kérni és le tudtál ülni beszélgetni. Az emeleten található egy nagy chill terem. Ott művészi jellegű melegpornót adtak. A teremben padok, ott ültek emberek, de igazából senki sem nézte a filmet, csak adott egy jó hangulatot. Meg hogy ne legyen kb full sötét. Volt egy másik, nagyobb terem, ott leraktak egy nagy padlószőnyeget. Sokan oda ültek. Ott is sokan sexeltek. Alig lehetett elferni és kurva meleg volt itt is. Nem is maradtunk fent csak benéztünk. Minden megtörtént, amit el tudsz képzelni. Bent tancolunk, egy nagyobb teremben, a fal mellett ott szexeltek.
A közönség mennyire figyelt oda a higiéniára?
Nagyon elvetemültnek kell lenned, hogy bent a tömeg közepén izzadva tudd élvezni a bulit. Én nő vagyok, próbáltam mindig figyelni, hogy ne izzadjak le: parfum, hónaljstift, és minden ami csak lehetett volt nálam. Figyeltem például azt is, hogy hova ülök le, esetleg ültek-e már ott előttem. Végül olyan sokat nem maradtunk, hajnali 3 körül értünk át, maradtunk néhány órát, aztán mentünk is vissza Berghainba. Mindent összevetve ez egy nagyon extrém brutál jó buli. Aki szereti az ilyen jellegű helyeket, ajánlom hogy látogasson el. Itt is voltak hiányosságok, amiket elmondtam, de minden bulinak megvannak a hátrányai is. Ha bejutsz ide örök emlékekkel távozol. Mindenki nagyon kedves, rengeteg uj barátot szereztem itt is. Egy életre szóló élmény, amire az ember mindig szívesen emlékszik vissza. Ehhez a helyhez képest Berghain egy apácazárda.
Köszönjük, hogy beavattál minket a részletekbe!
A borítókép csak illusztráció. Mivel itt is szigorúan tilos fotózni, ezért képet nem csatoltunk a beszámolóhoz, ellenben az alábbi (erősen 18+-os) videó nagyjából megmutatja azt, hogy milyen hangulatra lehet számítani!
UI: Az előző borítókép miatt kaptunk egy 24 órás tiltást a facebooktól, úgyhogy ez már egy új.
Trzeba mieć wytrwałość i wiarę we wlasne siły. Trzeba wierzyć, że człowiek jest do czegoś zdolny i osiągnąć to za wszelką cenę.
https://xmc.pl
Наша группа опытных мастеров проштудирована предлагать вам перспективные системы утепления, которые не только ассигнуруют прочную покров от холодильности, но и дарят вашему собственности модный вид.
Мы функционируем с самыми современными компонентами, утверждая постоянный срок использования и замечательные результаты. Изоляция облицовки – это не только экономия тепла на отоплении, но и забота о окружающей среде. Экономичные инновации, которые мы применяем, способствуют не только дому, но и сохранению природных ресурсов.
Самое главное: [url=https://ppu-prof.ru/]Утепление дома цена за квадратный[/url] у нас начинается всего от 1250 рублей за квадратный метр! Это доступное решение, которое преобразит ваш жилище в реальный тепловой корнер с минимальными затратами.
Наши проекты – это не только изоляция, это составление помещения, в где любой элемент отражает ваш индивидуальный образ. Мы примем во внимание все твои требования, чтобы преобразить ваш дом еще дополнительно приятным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]http://ppu-prof.ru[/url]
Не откладывайте труды о своем жилище на потом! Обращайтесь к спецам, и мы сделаем ваш дом не только комфортнее, но и стильным. Заинтересовались? Подробнее о наших предложениях вы можете узнать на портале. Добро пожаловать в мир гармонии и качественной работы.
Наша группа профессиональных специалистов находится в готовности предлагать вам передовые системы, которые не только обеспечивают надежную покров от холодильности, но и дарят вашему собственности трендовый вид.
Мы эксплуатируем с современными компонентами, гарантируя долгосрочный термин использования и замечательные результаты. Теплоизоляция облицовки – это не только экономия ресурсов на подогреве, но и ухаживание о природной среде. Экологичные методы, какие мы используем, способствуют не только жилищу, но и поддержанию экосистемы.
Самое главное: [url=https://ppu-prof.ru/]Утепление фасада цена за кв м[/url] у нас стартует всего от 1250 рублей за квадратный метр! Это доступное решение, которое преобразит ваш хаус в реальный уютный район с скромными затратами.
Наши проекты – это не исключительно теплоизоляция, это созидание пространства, в где всякий аспект выражает ваш личный модель. Мы учтем все ваши просьбы, чтобы сделать ваш дом еще более гостеприимным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]http://www.ppu-prof.ru/[/url]
Не откладывайте дела о своем жилище на потом! Обращайтесь к профессионалам, и мы сделаем ваш дворец не только тепличным, но и более элегантным. Заинтересовались? Подробнее о наших трудах вы можете узнать на официальном сайте. Добро пожаловать в сферу благополучия и стандартов.
Наша команда профессиональных мастеров приготовлена выдвинуть вам актуальные системы утепления, которые не только гарантируют надежную протекцию от холода, но и подарят вашему жилью современный вид.
Мы функционируем с новыми средствами, утверждая продолжительный термин эксплуатации и блестящие итоги. Изоляция наружных стен – это не только сбережение на отоплении, но и заботливость о окружающей среде. Энергоспасающие подходы, какие мы применяем, способствуют не только вашему, но и поддержанию экосистемы.
Самое основное: [url=https://ppu-prof.ru/]Стоимость утепления фасада[/url] у нас открывается всего от 1250 рублей за метр квадратный! Это бюджетное решение, которое переделает ваш жилище в реальный тепличный район с минимальными затратами.
Наши произведения – это не лишь изолирование, это образование области, в где каждый элемент отразит ваш личный стиль. Мы берем во внимание все твои запросы, чтобы воплотить ваш дом еще больше гостеприимным и привлекательным.
Подробнее на [url=https://ppu-prof.ru/]http://www.ppu-prof.ru[/url]
Не откладывайте дела о своем ларце на потом! Обращайтесь к экспертам, и мы сделаем ваш домик не только теплее, но и более элегантным. Заинтересовались? Подробнее о наших проектах вы можете узнать на сайте компании. Добро пожаловать в пространство благополучия и качественного исполнения.
Good site but i prefer xxx games to jerk off. I came 2 times while playing Fappersplay today
I have just bookmarked dev.primate.hu
https://myanimelist.net/profile/fuuker